Gyógyulhatunk az új Orosz Tudati Technológiával

brain-194932__180

Ma délután részt vettem egy rendezvényen, amelyre elsősorban Arkagyij Petrov előadása miatt mentem el. Több ismerősömtől is hallottam már  az új tudati technológiáról, robbanás szerűen kerülnek a figyelem középpontjába. Egy-egy egyszerűbb gyakorlatot is megosztottak már velem, amit kipróbáltam és szépen, hatékonyan működtek is!:) Ezúton is hálás vagyok az eredményekért és az információért, biztosan írok még ezzel kapcsolatban.

Nagyon tömören leírom az előadás lényegét- ahogy én hallottam:

Az emberek nem ismerik önmagukat, nem ismerik az élet működését. Az életünk során az emberi agy 1-2%-át használjuk csupán, az agyunk többi részében a sejtek  várakozó állásponton vannak. 97-98% arra vár, hogy megnyilvánuljon bennünk az isteni fény.  Fel kell fedeznünk Önmagunkat és képességeinket, most ez a feladat vár az emberiségre.

Betegség= Torzított világkép, azaz:

ha megváltoztatod a benned lévő világképet, akkor képes vagy meggyógyulni is. Tudományosan dokumentáltak orvosok és tudósok által is fantasztikus gyógyulásokat az új tudati technológiának köszönhetően. 

Példák: a sérült dobhártya regenerálódott és visszatért a hallás, tolókocsiból gyógyult fel egy férfi és ma már jár, mint egy egészséges ember és tanít is. Arkagyij Petrov saját magán helyreállította az évekkel korábban eltávolított epehólyagját…és még sorolhatnám

ERRE MINDENKI KÉPES! Minden emberben egy kis univerzum lakozik. Mindannyian Istenek vagyunk, csak elfelejtettük. Amint belső tudásunk megnyílik, egyre egészségesebbek, boldogabbak és szabadabbak leszünk.

Ezt tanulni kell és sokat gyakorolni, de megéri!:) Sok jó módszer van, amiben bízol azt válaszd ki és indulj el az Istenemberré válás útján!

Sok sikert! Tímea

www.etelem-eletem.hu 

számmisztika, boldogság
info@etelem-eletem.hu