Személyes Mini Elemzés + Szerencsés Sorsfordulat Munkafüzet: 2.017,- Forint helyett
MOST csak 1.500,- Forint
KATT IDE. Itt megrendelheted. Ne maradj le. 🙂
*A Név rubrikába írd be a születési dátumodat is a neved után.
*Ha hónap elején születtél (3-8 között), akkor írd be a születési ÓRA-PERCET is+ születési helyet, vagy azt, hogy “délután”, vagy “este”, vagy “13-15” között)
Gyere. Tarts velem a FACEBOOK-on is. 🙂
Az embernek minden nap hallgatnia kellene egy kis zenét,
olvasnia egy kis költészetet, és néznie egy csodás képet,
hogy a világi gondokat kitörölje az elméjéből, és észrevegye a szépet,
amit Isten ültetett az ember lelkébe. Goethe
Az ember nem azért él, hogy öregebb legyen, hanem azért, hogy a jelenben éljen, és megtegye azt, amit most meg kell tennie. Nem az számít, hogy mi minden vár még rá, mi van még előtte, csak az a fontos, hogy az ember életének egy adott pillanataiban azt tegye, ami akkor helyes és amit akkor tennie kell. Goethe
Fontos, hogy ÉLVEZET és JÓ ÉRZÉS társuljon a tanuláshoz, ami különösen az első osztályban fontos, hiszen ezek az első élmények a gyerekek számára a tanulási módszerekkel kapcsolatban.
Jó szórakozást és hasznos időtöltést kívánok a videó megtekintéséhez és alkalmazásához! 🙂 (szammisztika-boldogan.hu)
Hírlevélre eddig is érdemes volt feliratkozni, hiszen mindig küldök hasznos információkat, mini-gyakorlatokat. Mostantól pedig ELŐREJELZÉST is kapsz, amely segít abban, hogy hatékonyan használd FEL az épp aktuális energiákat az életedben.
ITT FELIRATKOZHATSZ:
http://szammisztika-boldogan.hu/ingyenes-hirlevelek/
*****************************