Fogykúra és egészség kókusztejjel!

A kókusztej jótékony hatásai:

A kókusztej már régóta fontos szerepet játszik az indiai gyógyításban, az Ájurvéda hagyományában. Ezt a természetes italt ajánlják a gyógyítók az elektrolit egyensúly fenntartása érdekében és a kiszáradás ellen is jól véd.

kókusztej

Néhány újabb vizsgálat pedig arra utal, hogy a kókusztej hiperlipidémiás kiegyensúlyozó tulajdonságokkal is bír, valamint antimikrobiális tulajdonságainak köszönhetően kiegyensúlyozza a gyomor- és a bélrendszer működését helyileg alkalmazva, valamint a kókusztej otthoni gyógyír a szájüregi fekélyek gyógyítására is.

Egy tanulmányban patkányokon kísérleteztek, akiket két csoportba osztottak ésmindkét csoport más típusú kókuszos készítményt kapott (a kókusztej meleg vizes kivonatát vagy vizes, diszperziós oldatát.) A vizsgálat során a gyógyszer okozta gyomorfekélyre gyakorolt hatását vizsgálták e két anyagnak.

Az eredmény pedig a következő volt: mindkét anyag védelmet kínál a fekély ellen, a kókusztej fogyasztásával 54%-ban következett be gyógyulás és a kókuszvíz esetében is 39%os javulásról számoltak be.

fogyasztó kókusztej

Mivel a kókusztej zsírsavainak nagy része laurinsav, ezért számos jótékony hatása figyelhető meg. Például jótékony hatással van a szív- és érrendszerre. A kókusz különösen nagy mennyiségben tartalmaz közepesen hosszú zsírsavakat, melyeket a szervezet egészen eltérő módon képes feldolgozni a több, hosszú szénláncú zsírsavakhoz képest. Éppen ezért e zsírsavak fogyasztása következtében megtartható vagy csökkenthető a testsúly és a koleszterinszint is visszaszorítható a normális tartományba. A kókuszból készült termékek a legjobbak a súlymegtartás vagy súlycsökkentés esetében, így alkalmazása igen hasznos egy diéta esetében.

Forrás:http://kokusztej.hu/a-kokusztej-egeszseguegyi-hatasai

kókusztej és egészség

 

Így készül a házi Kókusztej 5 perc alatt:

10 dkg kókuszreszeléket forralj fel 2-szer annyi vízzel, 1 percig. Aztán hűl egy kicsit és turmixold. Sűrű szitán és egy fehér kendőn átszűröd és berakod a hűtőbe. A teteje megkérgesedik, nagyon finom és eláll pár napig is.

A maradék kókuszreszeléket kiszáríthatod sütőbe: 15-20 perc alatt, 150 fokon. Ledarálod és kész a kókuszliszt. Jó étvágyat, jó egészséget kívánok! 🙂 

Szeretettel: 

http://szammisztika-boldogan.hu/

https://www.facebook.com/szammisztika.boldogan.hu?fref=ts

 

Vélemény, hozzászólás?