Boldogok, akik sírnak… – Pál Feri előadása (részlet)

-Humor: az jó. Akkor is ha nincs értelme.

-Bizalmat szavazok…

annak hogy elfogadható és szerethető vagyok. Kulcsa: a tökéletlenség szeretete. Egy férfi fiatalon kerül az igazgatói székbe, elmegy a mesteréhez tanácsot kérni, mi kell ahhoz, hogy megfeleljen? A mester elég szűkszavú: Jó döntések. A férfi elkomorodik: de hát hogyan hozza meg azokat? Újabb egyszavas válasz: tapasztalat. Még jobban elszürkül az arca, neki olyan nincs. Majd ezt hallja: rossz döntések…
Tehát normális az, ha hibázik, ez a folyamat része. Micsoda felszabadító érzés! Sőt, a tudatosan átvilágított összes hülyeségünk a legnagyobb erőforrásunk. Amire rájöttünk, hogy szoktuk elrontani, abból tudunk a legjobban építkezni.

Istent meg lehet-e közelíteni értelemmel?

Igen. Hát közelíteni lehet. Elérni nem. Ezért amikor értelemmel közelítünk Istenhez előbb-utóbb egy jó dolog történik: összezavarodunk. „Anemjóját, ez sehogy sem jön ki!” Ez egy áldott pillanat. Nagyon kell az értelem, butaság ellen azért nem rossz, de amikor az értelem révén eljutunk a saját határunkhoz, akkor van lehetőség megnyílni a nálunk többre. A legtöbb ember hajlamos a saját gondolatait isteníteni. Beleértve a kételyeit és a hitét is. „Addig gondolkodtam rajtad, míg rájöttem, nem vagy bebizonyítható!” És? Valaki vagy megáll itt és isteníti a saját gondolatait, vagy azt mondja: most eljutottam a saját határomig.

Nagyon fontos az észt megkülönböztetni az értelemtől. Az értelem megkülönböztet, darabol, definíciókat ad. Azáltal ért meg valamit, hogy részekre szedi. Az ész egyben lát. Befogja az egészet, az összes dilemmával, paradoxonnal együtt. Ezért jótanács: ne csak az értelmeteket használjátok, hanem az eszeteket is.

Forrás: családháló.hu